Barion Pixel
Skip to content

Hogyan tanulj bele a weboldal-készítésbe kezdőként

4 éve

1235 szó

Mit javasolnék 10 év tapasztalattal a hátam mögött azoknak a weboldal-készítőknek, akik most kezdik építgetni a karrierjüket ebben a szakmában? Hogyan fogj bele úgy, hogy ne kövesd el azokat a hibákat, mint amiket én elkövettem annak idején? Ezt a témakört járom most körbe 5 pontban.


1. Ne technológiákra figyelj, hanem megoldásokra

Természetesen minél több programozási nyelvet és keretrendszert ismersz, annál inkább szélesedik a látóköröd és ez alapján természetesen a piaci értéked is.

Mégis sokkal gyorsabb ütemben tudsz fejlődni, ha arra koncentrálsz, hogyan tudod a legjobb megoldást adni a megbízód, munkáltatód számára.

És itt nem arra gondolok, hogy pontosan, szó szerint teljesítsd azt, amit kér. Hanem menj ennél egy lépéssel tovább, és vizsgáld meg, hogy az elsőre optimálisnak tűnő megoldás vajon hosszú távon hogyan fog működni? Azaz gondolkodj hosszú távon, proaktívan.

Láttam én már többmilliót termelő weboldalt technológiai zsákutcában vergődni – mert annak idején nem jól választották ki az alkalmazandó eszközöket.

25 honlapcél füzet borító

25 Jól Működő Honlapcél

Ingyenes tippfüzet, amely segítségedre lesz a honlapod IGAZI CÉLJÁNAK a meghatározásában.

2. Kérd ki tapasztaltabb szakemberek véleményét

Mennyi, de mennyi időt megspóroltam volna annak idején, ha van egy mentorom, aki a megfelelő irányba terelget és nem mindent a magam feje után menve kell megtapasztalnom.

Légy okosabb nálam: keress egy olyan fejlesztőt – akár cégen belül, akár azon kívül – aki a kezdeteknél a meg tudja mutatni neked a helyes irányt. Tényleg sokszor elég csak ránéznie egy kicsit a kódodra, elmagyarázni pár best practice-t… Ez gyakran egy kezdőnek akár heteket spórolhat a weboldalkészítés tanulási folyamatában.


3. Olvass, tanulj, tapasztalj!

Sok könyv mögé borult lány
Olvass minél több szakirodalmat a témában, ám figyelj az aktualitásokra

Hogyan érdemes tanulnod? A technológiák ma már olyan sebesen változnak, hogy egy adott programnyelvről írt 2 éves könyv gyakran már kissé elavultnak számít. Ugyanis ha két éve íródott, az gyakorlatilag 3-4 éves állapotában mutatja be az adott technológiát – mivel ahhoz is kellett idő, hogy ezt a könyvet megírják.

Akkor nem érdemes webfejlesztés könyvet olvasnom?

Ezt nem mondtam. Igenis érdemes. De ha szabad javasolnom, inkább olvass olyan – örökzöldebb jellegű tudást adó – alapkönyveket, amelyek megtanítják neked a helyes gondolkodást, pl. hogyan tervezz algoritmusokat, hogyan írj tiszta kódot, hogyan készíts felhasználóbarát weboldalakat, stb.

Ha kimondottan egy adott technológiát szeretnél megtanulni, akkor inkább javasolnám a maximum 1-2 éves, vagy pedig a rendszeresen karbantartott online anyagokat. Ezek gyakran sokkal jobban tükrözik az eszköz jelenlegi állapotát, mint egy nyomtatott könyv, amely a kiadási folyamat bonyolultsága miatt gyakran elavult tudást ad.

Learning by Doing

A „csinálva tanulás” talán a leggyorsabb módja annak, hogy tapasztalatot és tudást gyűjtsünk a szakmában. Ha nem tudod, hogyan kezdj bele, vállalj el néhány non-profit feladatot egy számodra kedves szervezetnek. Vagy pedig vállalj el ingyen vagy olcsón egy-egy kisebb projektet egy ismerős cégének.

Bár nem ebből fogsz meggazdagodni, ezek a félig-meddig ajándék projektek rengeteget jelenthetnek számodra a webfejlesztői pályán való elindulásban. A legfontosabb hozadékai:

  • Valós életbeli, valós problémákkal találkozol, amelyekre valós megoldást kell találni. Nem az iskolában olykor kényszeresen szült szituációkat oldasz meg, hanem olyan küldetést, amellyel az emberek életét jobbá teszed.
  • Visszacsatolást kapsz. Ez kezdőként nagyon fontos, hiszen így tudod megtanulni, mit akar az ügyfél. Az ő szavára pedig érdemes figyelni, mert végső soron ő az, aki fizet. Később persze majd azt is meg kell tanulnod, hogy az, amit az ügyfél akar, nem mindig az, amire szüksége van, de erről majd egy későbbi cikkben…
  • Lesz referenciád. A későbbi munkák megszerzéséhez, vagy épp egy munkahelyre való bekerüléshez elengedhetetlen, hogy fel tudj mutatni néhány olyan munkát, amit Te csináltál. Gyakran a portfóliód alapján döntenek a későbbi megrendelők, hogy téged alkalmaznak-e vagy mást.

4. Ismerd meg a legjobb gyakorlatokat

WordPress meetupon beszél egy csóka
Kezdőként is részt vehetsz ingyenes meetup-okon, ahol meghallgathatod az adott témában jártas szakértők előadásait

Ennek az egyik legjobb módszere, ha jársz szakmai előadásokra, meetupokra a témakörödben. Ezeken a helyeken ugyanis végig tudod hallgatni, mikkel dolgoznak a mai vezető fejlesztők, hogyan adtak egyes helyzetekben megoldást egy-egy problémára, stb.

Egy ilyen összejövetelen eszmét tudsz cserélni más weboldal-készítőkkel, akikkel sokat tudtok egymástól tanulni. Járj nyitott szemmel és a világ kinyílik előtted.

A másik legjobb eszköz a best practice-ek elsajátítására pedig az, ha böngészed az internetet a helyes megoldás után kutatva. Pl. a Stack Overflow, vagy a StackExchange aranybányák annak megismerésében, hogyan közelítenek meg tapasztalt fejlesztők egy-egy problémát.

Tervezz sikeres weboldalt könyv borítója

Tervezz sikeres weboldalt

Elektronikus könyv vállalkozóknak és
weboldal-készítőknek

Tanuld meg, hogyan tervezz olyan weboldalt, amely eljuttatja a látogatódat a honlapod céljáig.

5. Tanulj meg jól angolul

Mivel angol nyelven kb. 100-szor annyi ember beszél a világon, mint magyarul, normális jelenség, hogy kb. ennyiszer több szakmai anyag áll rendelkezésre angolul. Magyarországra gyakran csak a jéghegy csúcsa, a bestsellerek jutnak el – amelyek nem feltétlenül a Te tanulási igényeidre adják a legjobb megoldást.

Egyszerűen vannak olyan szakkönyvek, amiket nem éri meg lefordítani kis nyelvekre, mivel annyira kis réspiacnak szólnak, hogy mondjuk csak a lakosság 0.01%-át érintik. Csakhogy míg ez a réspiac Magyarországon kb. 1000 embert jelent, addig az angol nyelvű világban már egy 100 ezres piacról beszélünk! Ekkora sokaságnak már megéri kiadni egy könyvet.

Van egy jó hírem: a szakmai tanulást és az angol nyelv tanulását akár egybe is tudod gyúrni. Mégpedig úgy, hogy elkezdesz olvasni angol nyelvű szakkönyveket és szépen mindent kiszótárazol, amit nem értesz. Lehet, hogy nagyon nyögvenyelősen fog indulni az olvasás, de egy idő után belejössz. Így két legyet tudsz ütni egy csapásra!

Sőt, inkább hármat, mivel ha már jól beszélsz angolul, el tudsz vállalni angol nyelvű projekteket is, külföldieknek. Ebben az a jó, hogy gyakran ugyanazt a munkát akár 2-3-szoros áron is el tudod adni ahhoz képest, mintha a magyar piacra dolgoznál.

Remélem segítettem, sok sikert kívánok hozzá, hogy Te legyél a következő rocksztár webfejlesztő!

Szerző: Domonkos Ervin

Domonkos Ervin

WordPress fejlesztő és weboldal tervezés szakértő 10 éves szakmai tapasztalattal. A WordPress Szeged meetupok szervezője, a Codeable.io büszke tagja és a Tervezz sikeres weboldalt című könyv szerzője.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük